Archívum (2018. február)

2018. 02. 26. 20:30 | Szabó Dávid @ Kortárs építészműhelyek 1.
KÉM - FAJCSÁK DÉNES, FÁBIÁN GÁBOR / ARKT ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ ELŐADÁSA



2018. 02. 26. 01:50 | Vasáros Zsolt DLA @ ipartanszék

Az előadás keretében bemutatunk több, Egyiptomhoz kapcsolódó helyszíni kutatást. Elsősorban azok építészeti vonatkozásaira koncentrálunk, de nem mellőzhetők a régészeti, antropológiai, szociális, történeti és urbanisztikai szempontok sem. A bemutatható projektek széles spektrumot ölelnek fel, egyrészt az 1996-óta az ELTE szervezésében és BME-s közreműködéssel sikerrel véghezvitt expedíciók (Keleti sivatag és Luxor Nyugati part), másrészt a Szépművészeti Múzeum Illahun-i (Fayyum oázis) projektje jöhet szóba. 2015 óta Tanszékünk több szakmai szervezettel együttműködve saját terepkutatásba is kezdett, amelynek – a fő célként kitűzött Hassan Fathy (1900-1989) vernakuláris építészeti életmű feltárása mellett – mára igen sok és érdekes vonulata keletkezett. Ezek egy része immár széles nemzetközi-történeti kontextusban értelmezhető, és új típusú kihívást is jelent a kutatásban. A kurzus során bemutatásra kerülő projektek közül a terepkutatások eredményei mellett röviden a témában született TDK munkákba, a soron következő feladatokba és a jövő felvetéseibe is betekintést engedünk. Az este során előadnak, illetve a témára reflektálnak az eddigi projektekben résztvevő oktatók és hallgatók (Dávid Dóra, Pokol Júlia, Tibai Frida, Veres Laura, Sági Gergely, Kovács Kata, Miklós Bernadett, Balázsik Stefánia, Nagy Eszter, Vasáros Zsolt).

2018. 02. 18. 09:39 | Szabó Dávid @ Kortárs építészműhelyek 1.
KÉM - TAMÁS ANNA MÁRIA DLA, KOVÁCS-ANDOR KRISZTIÁN DLA / A+ STÚDIÓ ELŐADÁSA


2018. 02. 17. 14:20 | Vasáros Zsolt DLA @ ipartanszék


Meghívott előadónk Laszlo Mester de Parajd, azaz Parajdi Mester László (1949-) Franciaországban élő magyar származású építész. Diplomamunkája és pályakezdő évei afrikai kutatásokkal és tervezési feladatokkal indultak, Nigerben számos középületet tervezett. Az ország tradicionális építészeti kultúráját is kutatta, eredményeit feleségével közösen jegyzett kötetben publikálta. A 80-as években megvalósult munkái példaértékűek, korukat messze megelőzően környezettudatos tervezési elveket tükröznek, ugyanakkor a tervező helyi építészeti hagyományokat is értő és középületekhez illő módon, monumentális léptékben használta. Erre igen kevés jó példa akad az egykori gyarmatok posztkoloniális és kortárs építészeti törekvéseiben.
Az előadás az Ipartanszék 2017/2018 tavaszi szemeszterében a Tanszéki kutatás/educatio extra muros szabadon választható tantárgy (http://www.ipar.bme.hu/tantargy.php?id=61) krízisÉPÍTÉSZET kurzusának keretében kerül megrendezésre.
Az előadáshoz felkért hozzászólók Tibai Frida és Veres Laura építészhallgatók, akik 2017 őszén a TDK dolgozatukat az építész munkásságáról írták (lásd: http://tdk.bme.hu/EPK/DownloadPaper/Kulturak-kozott-magyar-epiteszek-Eszak1).
2018. 02. 14. 18:18 | Szabó Dávid @ Kortárs építészműhelyek 1.
KÉM - CSONTOS GYÖRGYI DLA / MIXA STÚDIÓ ELŐADÁSA


2018. 02. 07. 16:25 | Nagy Iván DLA @ ipartanszék
TT1 TT1 TT1 TT1 TT1 TT1 TT1 TT1 TT1 TT1 TT1 TT1 TT1 TT1 TT1 TT1 TT1 TT1 TT1 !!!!!!!

Bevezető előadás / K 344 / 15.15

2018. 02. 04. 10:05 | Vasáros Zsolt DLA @ ipartanszék
KOMPLEXEZŐ HALLGATÓK FIGYELMÉBE!

2018. február 05-én reggel 9-kor rövid bevezetést tartunk a félév menetével kapcsolatban a Tanszéki könyvtárban!

Újabb hírek
Régebbi hírek

Archívum