Tantárgyak / Tanszéki tervezés 1.

Alapadatok
Tantárgykód: BMEEPIPQ601
Előtanulmányok:
Követelmények:
Kredit: 3
Heti óraszám: 3x45 perc gyakorlat
Tárgyfelelős: Fábián Gábor DLA
Oktatók: Fábián Gábor DLA
Péterffy Miklós
Szabó Dávid DLA
Árva József DLA
Tárgyleírás:

einstand / tanszéki tervezés 1. 2022 tavasz

„Az einstand tehát hadüzenet is. Egyszersmind az ostromállapotnak, az erőszaknak, az ököljognak és a kalózuralomnak rövid, de velős kijelentése.” (Molnár Ferenc)

 

2022 tavaszán az Exploratív Építészeti Tanszék, a Középülettervezési Tanszék és a Lakóépülettervezési Tanszék a várhatóan jövő évben bevezetésre kerülő Építőművészeti Specializációhoz kapcsolódóan közös Tanszéki tervezés 1. tárgykiírással készül, a féléves munka a tanszékek által vezetett három tankörben, 2-3 fős csoportokban zajlik majd, miközben több közös programot is szervezünk.

 

A félév során a tevezési helyszín Eger különleges hangulatú, barokk belvárosa. A tervezést bevezető közös utazás és előadások után két feladat során a privát és közösségi terek közti érzékeny határvonalat, illetve az ehhez kapcsolódó izgalmas határsértéseket vizsgáljuk. Milyen módon, milyen feltételekkel vehetik birtokba a városi élet szereplői a köztereket, illetve a város közössége hogyan hasznosíthatna egy kitüntetett helyzetben lévő foghíj telket?

 

A félév gerincét adó nagy feladatban a Dobó István utca közelmúltban elbontott lakóházának foghíjtelkével foglalkozunk. A sétálóutcára nyíló saroktelken tervpályázati helyzetben a várost szolgáló, konkrét programmal kiírt, kis léptékű közösségi épület tervezése lesz a feladat. A pályázat kiértékelésére kiemelkedő építészekből álló, rangos bíráló bizottságot hívunk meg.

 

A szemeszter kisebbik részében, a nagy feladatot kísérve az egri vendéglátó helyek közterületfoglalásának problematikus helyzetéből indulunk ki. A műemléki környezetben gyakran méltatlanul megjelenő, az évek során egyre inkább elburjánzó ideiglenes építmények rendellenes, nem ritkán abszurd, mégis inspiráló alaphelyzetet teremtenek. Ebben a reménytelennek tűnő helyzetben közös munkával próbálunk megfogalmazni és képekbe sűríteni gondolatébresztő, provokatív állításokat. A közös gondolkodás eredményeit pedig három kötetes tanulmányfüzet-sorozatban foglaljuk össze.

 

A két tervezési feladat kapcsán az épített örökség és a kortárs elemek viszonyának folytonos újra- és továbbrajzolásával foglalkozunk. Munkánk során a következetes és tudatos koncepcióalkotást, valamint ennek gondos kifejtését gyakoroljuk, nagy hangsúlyt fektetve a tervek rajzi és képi világára. 

 

Közös tájékoztató online előadáson mutatjuk be a Tanszéki tervezés 1. tárgy tárgykiírását, a félév menetét és feladatait, ezt követően pedig ismertetjük a három tanszék 3x3 tematikus stúdiójának komplex-, illetve diploma-témáit is. A Tanszéki terv 1.-re jelentkező hallgatók így beleláthatnak a specializációs időszak három tanszékre jellemző egységes, mégis sokszínű megközelítéseibe is.

 

Az előadás időpontja:   2021. december 21. 9:00

Teams-csoport:            EXPL-KÖZÉP-LAKÓ / TT1 és KX-DIPL-STÚDIÓK 2022 tavasz

Teams-kód:                  g3rk7er

 

A Tanszéki terv 1. NEPTUN-ban való majdani felvételéhez szükséges az alábbi form kitöltése, a 3 tanszék preferált sorrendjének megjelölésével, amelyet igyekszünk figyelembe venni: Einstand – Tanszéki tervezés 1. 2022 tavasz (a form kitöltése nélkül a 3 tanszékre a tárgy nem vehető fel).

 

 

Exploratív Építészeti Tanszék

tárgyfelelős: Fábián Gábor DLA

oktatók: Árva József DLA, Péterffy Miklós, Szabó Dávid DLA

 

Középülettervezési Tanszék

tárgyfelelős: Kronavetter Péter DLA

oktatók: Krompáczki Péter, Valkai Csaba DLA, Zombor Gábor DLA

 

Lakóépülettervezési Tanszék

tárgyfelelős: Török Dávid DLA

oktatók: Falvai Balázs DLA, Nagy Márton DLA



Letöltések:
Ütemterv:
1.2022.02.17. csüt.15.15-18.00  Bevezető előadás 
2022.02.19. szombat Eger Közös helyszíni bejárás 
2.2022.02.24. csüt.15.15-18.00  Előadás és konzultáció 
   
3.2022.03.03. csüt.15.15-18.00  Előadás és konzultáció 
   
4.2022.03.10. csüt.15.15-18.00  1.feladat prezentáció 
   
5.2022.03.17. csüt.15.15-18.00  Előadás és konzultáció 
   
6.2022.03.24. csüt.15.15-18.00  Előadás és konzultáció 
   
7.2022.03.31.  Vázlattervi hét 
   
8.2022.04.07. csüt.15.15-18.00  2.feladat vázlatterv prezentáció 
   
9.2022.04.14.  Tavaszi szünet 
   
10.2022.04.21. csüt.15.15-18.00  Előadás és konzultáció 
   
11.2022.04.28. csüt.15.15-18.00  Konzultáció 
   
12.2022.05.05. csüt.15.15-18.00  Konzultáció 
   
13.2022.05.12. csüt.15.15-18.00  Konzultáció 
   
14.2022.05.16-20.  (Feldolgozási hét) Féléves terv beadás 2022.05.20.péntek 23.59 
   
15.2022.05.27. péntek 23.59  Féléves terv pótbeadás (feltöltés) különeljárási díjjal! 
   
Hírek
2023. 01. 15. 21:51
2023. 01. 10. 15:42

2o22 tavaszán a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karának Exploratív Építészeti Tanszéke, a Középülettervezési Tanszéke és a Lakóépülettervezési Tanszéke közös Tanszéki tervezés 1. tárgykiírással készült, a féléves munka a tanszékek által vezetett három tankörben, 2-3 fős csoportokban zajlott, miközben több közös programot is szerveztünk.

A félév során a tevezési helyszín Eger különleges hangulatú, barokk belvárosa volt, ahová Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Főépítészi Irodájának, illetve Kacsó János főépítész meghívására érkeztünk. A tervezést bevezető közös utazás és előadások után két feladat mentén a privát és közösségi terek közti érzékeny határvonalat, illetve az ehhez kapcsolódó izgalmas határsértéseket vizsgáltuk. Milyen módon, milyen feltételekkel vehetik birtokba a városi élet szereplői a köztereket, illetve a város közössége hogyan hasznosíthatna egy kitüntetett helyzetben lévő foghíj telket?

A félév gerincét adó nagy feladatban a Dobó István utca közelmúltban elbontott lakóházának foghíjtelkével foglalkoztunk. A sétálóutcára nyíló saroktelken hallgatói tervpályázati helyzetben a várost szolgáló, konkrét programmal kiírt, kis léptékű közösségi épület tervezése volt a feladat. Míg az első feladatban a közösségi funkciók városi közterekre való kitelepülését vizsgáltuk, a második feladatban avval foglalkoztunk, miként hasznosíthatna a város egy apró, mindössze 325 m2 alapterületű, de különleges pozícióban található foghíj-telket.

A pályázat során olyan új, kísérleti közösségi tér lehetőségeit kerestük,

amely a legjobban tudná szolgálni a város lakóinak életét, és egyfajta városi nappaliként működne. Az új épület életében a kiírás elképzelése szerint fontos, de nem kizárólagos szerepet kap fenntartóként az egri Vizuális Művészeti Intézet, melynek művészeti programjai, kiállításai folyamatos jelenlétet biztosíthatnak az intézményben. A kiírás célja a teljes telek újragondolása
és újraértelmezése, valamint az épített o
̈rökséghez való illeszkedés kísérleti útjainak felfedezése volt.

A két fős csapatokban készített pályaművek kiértékelésére kiemelkedő építészekből álló, rangos Bíráló Bizottságot hívunk meg (Álmosdi Árpád, Kalmár László, Marián Balázs DLA). E kiadvány a hallgatói pályázat zsűri által rangsorolt és díjazott terveit mutatja be.  

Csatolt fájlok:
tt1_2022_einstand_fuzetek_cover.jpg (4796 kB)
2020. 01. 10. 17:54


tájékoztató: 2020.01.13. hétfő 11 óra K.255


Tematikus év keretében meglévő épített környezetbe történő beavatkozásokra összpontosítunk, üres rések kitöltésére, elavult szövetek felújítására. Alternatív jövőképet keresünk, ahol nem a spekuláció-vezérelt, befektetési célú viselkedés dominál.

TT1 idejétmúlt vasúti infrastruktúrákat vizsgál városi környezetben, melyek városi sebbé váltak, fizikai akadályt teremtettek, ezáltal a változás lehetőségét korlátozzák.

A félév során a fogalmak értelmezése mellett a felelős társadalmi/építészeti magatartást vizsgáljuk előremutató példákon keresztül. A 3-4 fős csapatokban végzett kutatás kísérő projektjének helyszíne Eger, ahol a várat is átszelő, alulhasznált vasútvonal városi szakaszának a rekultivációja, a terület városi szövetbe történő visszaillesztése a cél.

Csatolt fájlok:
reclaim tablók.pdf (829 kB)
2019. 01. 11. 08:23
Csatolt fájlok:
NXTGENs.jpg (9217 kB)
TT123s.jpg (8830 kB)
TT1s.jpg (2607 kB)
2015. 02. 04. 12:34
TT1 / KKX - TÉMA ÉS HELYSZÍN BEMUTATÁSA



A TT1 és KKX tárgy keretében tanszékünkön most SÓSKÚT következik. A feladat a község izgalmas helyein különböző kulturális, oktatási, ellátási és közösségi programok alapján, átfogó koncepció felvázolása, majd közepes bonyolultságú épületek tervezése. A helyszínek kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy a hallgatók minél többféle településszerkezeti, beépítési és a szó lehető legteljesebb értelemében vett építészeti problémával ismerkedjenek meg és egymás munkájára is figyelve az egész községről képet kapjanak. A részletes feladatkiírás és helyszínismertetés, valamint LETÖLTÉSEK a honlap / tantárgyak / tanszéki tervezés 1 és kiskomplex  oldalakon érhetők el.
Újabb hírek
Régebbi hírek